Szándéknyilatkozat és adatkérő űrlap, mellyel diákjaink évente erősítik meg tanulói jogviszonyukat. A régi növendékek beiratkozására és az új növendékek felvételére minden tanév május 31-ig kerül sor.
A gyermeket, tanulót szociális helyzete alapján térítési díj-, tandíjmentesség illeti meg, ha a gyermek, tanuló hátrányos helyzet (HH) és halmozottan hátrányos helyzet (HHH) megállapításáról szóló jegyzői határozattal rendelkezik, illetve szociális helyzete alapján térítési díj-, tandíjkedvezmény illeti meg, ha a gyermek, tanuló törvényes képviselője háztartásában az egy főre jutó nettó jövedelem a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj alábbiakban meghatározott összegei közé esik
Tudjon meg többet a zenetanulás fejlesztő hatásairól és ismeje meg közelebbről iskolánk működését! A tájékoztató anyag elsősorban újonnan csatlakozó tanulóinknak lehet hasznos információforrás.
Iskolánk pedagógiai tevékenységének lényegét rögzítő dokumentum. Részletesen leírja képzésünk struktúráját és a tantárgyak kerettanterveit.
Meghatározza iskolánk számára működésünk alapvető irányelveit és rendszerét, szabályozza az alapító okiratunkban leírtak hatékony megvalósítását. Ezen kívül tartalmazza Fegyelmi és kártérítési szabályzatunkat
A Fekete László Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskola nyitott intézmény. Várjuk a köz- és felsőoktatás valamennyi szereplőjét, akik érdeklődnek a zenetanulás, a nemzeti és egyetemes kultúra értékeinek megismerése iránt. A közzétételi lista segít tájékozódni az intézményben folyó oktató és nevelő munka feltételeiről, eredményeiről. Fontos információt nyújt azoknak, akik az intézmény szolgáltatásait igénybe kívánják venni.
Egységes szerkezetben a térfigyelő kamerák működtetésének szabályzatával
A tantermen kívüli, digitális munkarendben végzett oktatás a már megszokott, tantermi órától eltérő adatkezeléseket is maga után vonhat. Az iskolában érvényesülő általános adatkezelési szabályokon túl az online térben megtartott órák során is kiemelt figyelmet fordítunk az adatvédelem és adatbiztonság érvényesülésére
Tantermen kívüli digitális munkarendben való részvétel során megvalósuló adatkezeléshez.
Az Oktatási Hivatal 2023. novemberében és decemberében intézményi tanfelügyeleti eljárást folytatott le a Fekete László Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskolában. A pedagógiai-szakmai ellenőrzés megállapításait tartozó dokumentum a „Megtekintés” gombra kattintva elérhető.